ERŐ – FORRÁS: 5 belső út, amely segít hozzákapcsolódni a sajátodhoz
Belső erőnk forrása nem az izmainkból ered. Talán ezzel nem mondtam újat. Szerinted akkor miből fakad a belső erőd? Megfigyelted már magadon, hogy amikor kiálltál magadért, vagy azért, amiben/akiben hittél, honnan volt a bátorságod? Megfigyelted már, hogy amikor nehéz helyzetben voltál, hogy sikerült megoldást, kiutat találnod?
Mert ehhez nem elég a kemény fizikai edzés. Sőt, sokszor a mindent-tudás is kevés ahhoz, hogy lelked hívását kövesd és ott hallasd a hangod, ott tedd amit tenned kell és úgy, ahol szívedből érzed azt. Mi ad tehát erőt neked ezekben az esetekben?
Szerintem ez sokkal inkább egy lelki-állapot. Mégpedig az a fajta, amikor nem kívülről várod a támogatást, nem megfelelésből akarsz reagálni, és nem a mindenek feletti győzelem a fontos. Abban rejlik a titka ennek a belső erőnek, hogy mered igaz önmagadat megmutatni, teljes valódban és nagyságodban. Minden gyengeségeddel együtt. Rendben, de hogyan lehet ide, ebbe az állapotba eljutni? Hogyan erősítsd magad? És mit tegyél, hogy rendszeresen és minél folyamatosabban élj az erőddel?
A továbbiakban 5 olyan emelkedett érzelmi állapotot mutatok, amelyek segítenek a belső erőd felfedezésében és megélésében. Minél inkább gyakorolod és éled ezeket a minőségeket, annál erőteljesebben tudják kifejteni a hatásukat az életedben. Ezáltal kiteljesítve benned azt, hogy olyan legyél és azt az Énedet éld, amire hivatott vagy.
ŐSZINTESÉG
Úgy indul, hogy már eleged lett abból, hogy erősen tartsd a külvilág felé felépített képet magadról. Sőt, talán még önmagad felé is. És egyszercsak eljön az a pont, amikor ezt elengeded. És akkor megtörténik a csoda. Megérzed, hogy mennyire felszabadító az, ha megmutatod magad úgy, ahogyan vagy. Nem akarsz jobb, okosabb, szebb, több, másabb lenni. Egyszerűen csak magadat adod. Akkor is, ha ez nem mindenkinek fog bejönni. De a legfontosabb, hogy te magaddal tudj elszámolni és ott legyél JÓL.
Mini-gyakorlat: Szánj pár perc zavartalan, nyugodt időt arra, hogy elcsendesedj és befelé figyelj. először is, határozd meg a témát, ha esetleg még nem lenne számodra egyértelmű. Tedd fel magadnak a következő kérdést: „ mi az, amivel a legkevésbé szeretek szembesülni az életemben, ami jelenleg a legkellemetlenebb számomra?”. Ha ez megvan, akkor járd körül alaposan magadban ezt a helyzetet. Kik a résztvevők, milyen szerepeket játszanak, te hol vagy ebben, és hogyan képviseled magad? Most csak magad vagy, tehát légy őszinte magaddal. Mi az, amit kellene tenned, amilyennek kellene lenned, de nem mered meglépni. Miben kellene változnod ehhez? És mi kellene ahhoz, hogy ezt megtedd? Ennek a gyakorlatnak most csak annyi a lényege, hogy őszintén, legalább a magad számára, feltárd a helyzetet és a benne lévő szerepedet. Van egy olyan mondás önismereti berkekben, hogy ha már látod, tudatossá vált számodra, hogy mi a probléma, az már félmegoldás🙂
EGYÜTTÉRZÉS
Amikor megérzed a másik fájdalmában, félelmében, elesettségében, dühében, szégyenében a segítségre való hívást, és válaszolva erre, meg tudod azt lépni. Felülemelkedsz saját korlátaidon, hogy segítő kezet nyújts egy nálad éppen akkor, éppen abban gyengébb ember számára. Nem sajnálattal, lenézéssel vagy haszonra lesően. Hanem tiszta szívből, önzetlenül. Hatalmas erőt tud adni!
Mini-gyakorlat: Figyeld meg a környezetedben, a munkahelyeden, a baráti körödben, ki az, akit úgy érzel, hogy támogatásra szorul. Néha nagyon kevés is bőven elég. Pár perc odafigyelés és beszélgetés. Egy mosoly és egy szép bók, kedves észrevétel. És van, hogy néha picit tovább is lehet menni. Például egy támogató meghallgatás, ha valaki a „hogy vagy?” kérdésedre örömmel megnyílik egy bővebb kifejtésre. Vagy esetleg megkér egy olyan segítségre, amit nem esik nehezedre megtenni. És minden ilyen alkalommal tudatosan figyeld meg, hogy utána hogyan érzed magad? Mit adott hozzád, miben erősített meg egy-egy ilyen együttérző figyelmesség?
HÁLA
Van az a helyzet, amikor úgy érzed, hogy még az ág is téged húz lefelé és mi jöhetne még, hogy próbára tegye a napodat… ilyenkor az egyik jolly joker, ha elkezded számba venni, hogy mi az, amid éppen van. Mi az, ami mindennek ellenére igenis ott van számodra. Mi az, amiért hálát adhatsz. És MINDIG VAN valmi, amiért hálás lehetsz. Az életedért mindenképp:-)
Mini-gyakorlat: Szánj pár percet arra, hogy készíts egy listát magadnak azokról a dolgokról, amikért úgy általában hálás vagy az életedben. Azért általában, mert amikor épp szükséged lenne rá, akkor igen nehezen tudsz majd bármit is felidézni. Tehát, ha van egy olyan saját listád, ami bármikor igaz és bármikor előveheted, akkor ezzel könnyen el tudsz majd indulni. Például: „Hálás vagyok, hogy van hol laknom. Hálás vagyok, hogy ma is finom ételekkel táplálom a testem. Hálás vagyok a családomért, a barátaimért.” Ez pedig kaput nyit arra, hogy aztán bővítsd majd az adott helyzetben még adódó tételekkel, amik éppen eszedbe jutnak. És mindenképp érdemes tudatosítani magadban minden ilyen alkalommal, hogy milyen érzés hálásnak lenned. Miben és hogyan erősít téged? Így egyre könnyebb lesz majd élned ezzel az erő-forrásoddal egy-egy nehezebb időszakodban.
MEGBOCSÁTÁS
Amikor benne ragadsz egy nehéz érzésben, legyen az harag, bosszú, ítélkezés, legfőképpen önmagadnak ártasz vele, önmagadat gyengíted vele. Függetlenül attól, hogy ez az érzés jogos vagy sem, maga az energia, amiben tart, lehúzó, nehéz és megakasztó számodra. Rengeteg erődet és energiádat emészti fel mindaddig, amíg valahogyan fel nem szabadítod magad alóla. A megbocsátás, és már akár a szándéka is, nagy erőket mozgat benned és állít melléd. És, ha az illetőnek, vagy a élethelyzetnek nem is tudsz megbocsátani, akkor legalább önmagaddal szemben legyél együttérző és segítő szándékú, hogy ezzel a nehéz érzéssel kezdeni tudj valamit, segítséget találj hozzá, amit el tudsz fogadni. Mert minden, amit önmagadban át tudsz alakítani, az hatással van nem csak rád, hanem a környezetedre, a külvilágra is.
Mini-gyakorlat: egy erőteljes és hatékony gyakorlat a negatív, tudattalan energiák tisztítására önmagadban, és a megbocsátás elérésére, a Hooponopo-gyakorlat. Lényege, hogy mindenért, ami velünk történik, vállaljuk a saját felelősségünket. Vagyis az, hogy bármilyen helyzetbe is kerülünk, abban nekünk is szerepünk van. Akkor is, ha mélyen belül, tudattalanul munkál bennünk. És ebben 4 végtelenül egyszerű mondat ismétlése, mantrázása segít. „Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. Köszönöm. Szeretlek.” Ha szeretnél mélyebben elmélyülni benne, rengeteg információt, leírást és útmutatást találsz róla a neten.
SZERETET
És igen, a kihagyhatatlan és mindig segítő-feloldó-gyógyító-átalakító energia:-) Nem baj, ha giccsesnek tűnik. Nem baj, ha már annyiszor hallottad, hogy unalmasnak találod. Csak az számít, hogy működik. És amennyire egyszerűen hangzik, néha épp olyan nehéz élni vele. Pedig csak egy döntés. Mit választasz, amikor félsz, amikor elborít a harag, amikor elbújnál szégyenedben… folytasd tovább a sort, azzal, amiben neked a leginkább jól jönne a szeretet ereje. Igen, a Szeretet a legerősebb erő, ami mindent legyőz.
Mini-gyakorlat: Szánj pár perc zavartalan, nyugodt időt arra, hogy elcsendesedj és befelé figyelj. Lélegezz nyugodtan, természetesen. Figyelj egyre inkább befelé és egyre inkább a légzésedre. A gondolataidat és a napi teendőidet most egy kis időre tedd félre. Csak lélegezz nyugodtan és természetesen. És ismételd magadban: „Szeretetet lélegzem be. Szeretetet lélegzek ki.” Bámulatosan ellazító és kellemesen feltöltő tud lenni ez a nagyon egyszerű gyakorlat. Legalább 5 percen keresztül végezd el naponta, akár többször is. És figyeld meg, hogy hogyan vagy utána. Legyél nyitott magadra.
És ha szeretnél támogatást abban, hogy a jelen élethelyzetedben feltérképezd, hol vannak most a legfőbb erő-forrásaid, jelentkezz egy egyéni konzultációra velem: EGYÉNI KONZULTÁCIÓRA JELENTKEZEM>>>
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!