Az utam idáig…
Életem egyik legjobb döntése volt, amikor felülkerekedtem önmagamon és beiratkoztam különböző önismereti tréningekre és saját élményű csoportterápiákra. Mellette egyre jobban belemélyültem az energiák világának és működésének tanulmányozásába is. Sokat tanultam, és legfőképpen tapasztaltam. Ismerkedtem önmagammal, tanultam az életet, tágítottam az életszemléletemet.
Ma már tudom, hogy nem elég feltárni, hanem el is kell tudni engedni, és aztán be is kell tudni fogadni az ismeretlen újat.
A Megbocsátás képessége alap, de legalább a szándék erre. Az árnyoldalaink, az akadályaink a legnagyobb tanítóink is egyben. A Szeretet nem csak rózsaszín felhőben lebegés. A Szeretet néha a fájdalom és szenvedés ellenére való Hit. A legnagyobb fájdalomban és sötétségben is ott a Fény. A mi döntésünk, hogy mit választunk. Ha a Szeretetet választjuk, a fájdalom és a sötétség is feloldódik előbb-utóbb. Még lehet a miértjeinkre is választ kapunk. De nem ez a lényeg.
A lényeg, hogy mindig, minden körülmények között szeretet van bennünk, velünk. Mi magunk vagyunk a Szeretet. A Szeretet Isten bennünk.
És ha ezt felismerjük, átérezzük, akkor történhet bármi kívül. Van egy biztos pontunk, ami mindig segít.
Személyiségfejlesztés és Spiritualitás – mindkettő egyaránt fontos számomra
Sok módszert és technikát tanultam, a legtöbbet saját élményen alapuló, gyakorlati oktatásokon keresztül. Ezekből állt össze az az eszköztár, amit ma is használok.
A tudatosság és tudatosítás mellett ma már ugyanolyan fontos számomra az energiák világa, az élet és létezés láthatatlan összefüggései, melyek segíteni tudnak bennünket, ha hagyjuk. Az energiarendszert harmonizáló kezelések számomra kiegészítik a tudatos önismereti munkát, támogatják és erősítik egymás hatását.
Olvass itt tovább, hogy megtudd mi az igazán hatékony segítség szerintem>>>
- Végzettségeim – önismereti és spirituális fejlődésem főbb állomásai:
TPW1, 2, 3, 4, 8 – KHEIRON Transzperszonális Pszichológiai Tanácsadó és Oktatási Központ – saját élményen alapuló workshopok
- Hallgatni/Meghallgatni – KHEIRON Transzperszonális Pszichológiai Tanácsadó és Oktatási Központ (segítő foglalkozásúak számára saját élményen alapuló csoportképzés)
- Transzformációs Társasjáték Vezető képzés
Egészségügyi modul – Egészségügyi Továbbképző Intézet
- Természetgyógyász modul – Egészségügyi Továbbképző Intézet
- Fülakupunktúrás addiktológus – Egészségügyi Továbbképző Intézet
- Fitoterapeuta – Egészségügyi Továbbképző Intézet
- Tradicionális Thai Masszázs
- Szimbólumterápia
- Spirituális VálaszTerápia (SVT)
- Spirituális Újjáépítés (SPU)
- Energiagyógyászat
- Metamorf Masszázs
- Holistic Pulsing terapeuta (Lélekmasszázs)
- OH-kártya instruktor
Tarts velem…
Számomra megtiszteltetés, ha támogathatlak abban, hogy önmagad belső erőforrásához visszatalálj.
Minden válaszod, minden megoldásod belőled fakad. Hogy feltárd ezeket, segítelek az önmagadhoz való szívbéli kapcsolódásodban.
Támogatlak abban, hogy megtanuld önmagadat és ezáltal az életedet egy magasabb energiaszintre emelni, és ezt a mindennapjaidban megélni, megtartani.
FONTOS! Az egyéni konzultációkon nem folytatok pszichológiai vagy pszichiátriai tanácsadást, és a konzultációk nem helyettesítik az esetleg szükséges orvosi kezeléseket.