Belső Szentélyed
A téli napforduló idejét éljük. Most a leghosszabb az éjszaka, legrövidebb a nappal és a világosság.
Talán azt érezted mostanában, hogy mintha minden sokkal nehezebb lenne, mintha mindent háromszoros erővel kellene megtenni ahhoz, hogy ugyanazt elérd, ami máskor simán megy.
Érezheted nehezebbnek ezt az időszakot. Legfőképp akkor, ha a kinti pörgés van a fókuszodban, és ugyanazt a teljesítményt várod el magadtól, mint az év bármely más szakában. Mert ez az időszak most inkább a befelé fordulás és belső építkezések ideje. Ez persze nem jelenti azt, hogy hagyj ott csapot-papot és lótusz-ülésben meditálva töltsd az időt nagy részét. Viszont éppen ilyenkor nagyon fontos, hogy mi a választásod.
Éppen ilyenkor lényeges az, hogy hova irányítod az energiáidat. Fontos, hogy támogasd magad azzal, hogy megtalálod magadban azt a biztos pontot, ami erőt ad a külvilágban való helytállásra, miközben belül/benned, a belső világodban sokkal több minden zajlik. Sőt, ott történnek most a fontosabb átalakulások, érések, alapozások.
Mert lehetséges egy jobb világ (félre ne értsd, de akár a Mennyország) megélése itt a Földön. Ehhez viszont változnunk kell. Választanunk kell. Majd cselekednünk kell.
És ez mind első lépésben belül, benned kezdődik. Mert a Lelkedhez, Magasabbrendű Önmagadhoz való kapcsolódás a kulcs hozzá.
Az első lépések pedig ehhez a saját magad rendbetétele, azaz érzéseid és gondolataid, belső világod folyamatos felülvizsgálata, megtisztítása és gyógyítása. Mindaz, ami már nem szolgál téged, hadd tűnjön el az életedből. Mindaz, amivel dolgod van, azt fogadd el, merj szembenézni vele bátran és felvállalni a felelősségedet benne. Így tudsz átalakulni, így tudsz fejlődni általa. A jövődet, a gondjaidat merd „fel-adni”, Isten/Univerzum/Magasabbrendű kezébe helyezni.
Mindaz, ami a feladatod, ahhoz erőt is kapsz és védelmet és támogatást is hozzá, az Égiek/Univerzum/Magasabbrendű által.
Ha elfogadod mindazokat a támogatásokat és útmutatásokat, amelyek hozzád érkeznek; elfogadod azt a biztonságot, amit annak a tudata ad, hogy minden rendben van úgy, ahogy van, mert egy nagyobb szellemi erő vezet, óv és támogat; akkor úgy érezheted, hogy életed „sínen van”. Van egy biztos pont az életedben, ahova bármi történjék is, mindig betérhetsz erőt meríteni. Mindig ott van számodra, mint a világítótorony a viharban a hajósok számára. Mint egy szentély, amely mindig menedéket és megnyugvást ad a zaklatott hétköznapok forgatagában.
Ez a találkozás benned zajlik. Bármikor kapcsolódni tudsz segítő erőidhez és az univerzum támogató/vezető energiáihoz.
Fedezd fel önmagadban ezt a helyet, ezt a Belső Szentélyt, ahol ennek a találkozásnak teret adsz. Lépj be Belső Szentélyedbe, ahol feltöltekezhetsz békével, nyugalommal, mely erőt ad.
Amikor időd engedi és érzed a szükségét, hangolódj önmagadban erre a Belső Szentélyre. Fedezd fel, ismerkedj vele. Bármi történik is a külvilágban, megvan a lehetőséged, a választásod arra, hogy minden bizalmadat egy szeretettelibb és fényesebb jövőbe helyezzed. Ehhez viszont már most bele kell helyezkedned abba az állapotba, hogy bár sokszor körbevesz a sötétség, de a kegyelem, a szeretet ereje védelmezőn karol át téged.
Ebben a Belső Szentélyben a vezettetésed hangja felerősödik, ez a biztos pont a viharos világ közepén. Bármikor megpihenhetsz ebben a biztonságos menedékben. És ebből a Szentélyből, ebből a belső bizonyosságból tudsz másokat is átkarolni, árasztani feléjük ezt a szeretetteljes energiát, támogatást nyújtani a szeretteidnek és a körülötted lévőknek, amikor szükségük van rá, megosztani velük szeretetedet.
Belső Szentély – meditáció: Töltsd fel energiarendszeredet
Teremts egy kis nyugalmas időszakot magadnak, amikor senki nem zavarhat meg. Ha jólesik, hallgathatsz közben valamilyen számodra nyugtató, kellemes, lágy zenét is. Csukd be a szemed, végy egy pár mély lélegzetet és csendesítsd le az elmédet. Engedd, hogy az újra és újra felbukkanó gondolataid tovaszálljanak most egy kis időre, nincs most szükséged rájuk. Csak lélegezz mélyeket, és képzeld el, ahogy minden kilégzésnél kiengeded magadból a benned lévő feszültséget, és minden belégzéssel béke és nyugalom áraszt el.
És most, figyelmedet fordítsd a Szívedre, és ebben a figyelemben kérd meg Magasabbrendű Énedet, hogy a Szíveden át vezessen el téged Belső Szentélyedbe. Ez lehet egy táj, egy helység, egy fénytemplom, vagy bármilyen olyan hely képe, ahol biztonságban, békében és nyugalomban érezheted magad. Nézz körül, hol vagy. Mi az, ami körbe vesz itt? Milyenek a színek, az illatok, a hangok? Csak figyelj nyitottan és kíváncsian. Hagyd, hogy ez a belső hely teljesen felfedje magát előtted. Hagyd, hogy mindaz a kellemes érzés, amit ez a hely kivált benned, teljesen átjárjon és feltöltsön. Lélegezd be, töltődj fel általa. Szépség, Biztonság, Öröm, Nyugalom, Béke, Erő, Felszabadultság, Hit, Bizalom, Fény, Szeretet. Engedd, hogy járjon át mindaz a felemelő érzés, ami belső szentélyedben most jelen van. Játssz vele és hagyd, hogy kitöltsön. Maradj ebben a kellemes, békés, nyugalommal teli állapotban annyi időt, amennyire szükséged van. Majd mondj köszönetet Magasabbrendű Énednek/Isteni Önvalódnak, hogy veled volt és vezetett, aztán lassan, ahogyan jólesik, térj vissza az éber tudatállapotba.
Kívánok gyönyörűséges, szentséges, meghitt pillanatokkal teli Önmagaddal találkozást! És kívánom, hogy mindezt szeretettel áraszd szeretteidre és a körülötted lévő világra is!
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!