Az igazán hatékony segítség… szerintem

Mivel klasszikus pszichológiát sosem tanultam, viszont régóta vonzott ez a terület, vagyis az emberi lélektan, ezért tapasztalásom során – sok önismereti csoportot megjárva – főleg saját élményen alapuló tudást gyűjtöttem össze.

Arra a kérdésre, hogy mi szerintem az igazán hatékony segítség, a következőkre jutottam…

Hallottad már azt a bölcsességet, hogy „ amit mondunk a másikról, nem sokat árul el róla, viszont annál többet rólunk”?

Hát, eltelt egy kis idő, amíg ez a kijelentés a helyére került bennem. Legelőször ennek a gyakorlati alkalmazásával a Kheiron Transzperszonális Pszichológia Központ egyik foglalkozásán találkoztam össze, amit segítő foglalkozású szakembereknek tartottak. Ez is saját élményen alapuló csoportfoglalkozás volt:-)

Szóval érdekes volt azt megfigyelni és aztán meg is tapasztalni, hogy hogyan állunk egymás problémáihoz, élethelyzeteihez. Ismerős neked is az, amikor a másik elkezdi mondani, hogy mi a baja, te pedig azonnal tudod rá a megoldást? Sőt, ezt a tudomására is hozod, vérmérsékletedtől függő stílusban. Na ez az, ami nekünk, segítő szándékú és foglakozású emberek számára tilos! Merthogy:

  • miért fosztanálak meg attól az „aha-felismerés” élménytől, amihez az én támogató nyitottságom és figyelemmel teli jelenlétem elvezethet téged?  És ez az a tér, amiben a saját válaszaidat megtalálhatod. EZ lesz a te saját, valódi segítséged a tovább lépésedhez!
  • honnan is tudhatnám én azt, hogy benned, mélyen legbelül, mi is zajlik; mi történt, hogy most itt tartasz; miért így reagálsz helyzetekre, emberekre? Ennek a „feltárása” a tudatalattidól egy –általában hosszabb-rövidebb ideig tartó – önismereti folyamat eredménye.
  • azzal, hogy nem ítéllek meg – se pozitív, se negatív irányba – teret adok annak, hogy a lelked tisztán megmutatkozhasson a számodra, egy másik ember tükrében. És ezáltal magamnak is megadom a lehetőséget az elfogadás gyakorlására.

És az is előfordul, nem is ritkán, hogy nem csak kérdezek, hanem kijelentek, mesélek, tudást adok át. Viszont ezt mindig ezzel a kerettel is teszem, vagyis hogy ez az én véleményem, tapasztalásom. Így mindig megvan a lehetőséged, hogy azt szűrd le és tartsd meg a beszélgetésünkből, amit segítőnek és befogadhatónak érzel. Vagy akár el is utasíthatod, mert másképp érzel, gondolkodsz, látsz az adott témával kapcsolatban. Szíved joga.

A lényeg, hogy a beszélgetés végén mindenketten jó érzéssel álljunk fel, mert megtörtént az, amiért ez a helyzet és alkalom létrejött, mindenki számára a legmegfelelőbb módon.

Röviden és tömören, így képzelem el a segítő beszélgetést. Ebben van tapasztalatom mindkét oldalról, segítettként és segítőként is.

Mi az, amire számíthatsz tehát az én egyéni konzultációmon?

  • Közösen teret adunk a gyógyító szeretetnek
  • „Tükröt” kapsz magadról
  • Közösen megkeressük és kibontjuk saját segítő minőségeidet
  • Segítő kérdések, hogy megtaláld a saját válaszaidat
  • Ellazulás és feloldódás, hogy öngyógyító erőd beindulhasson
  • Akadályozó blokkok feloldása, hogy az energiáid újra szabadon áramoljanak

Összességében: szeretetteljes légkör, kellemes beszélgetés, energiarendszered kiegyensúlyozása és feltöltése, fókusz önmagadra.

Ha van olyan témád, élethelyzeted, amiben jól jönne egy segítő beszélgetés, szeretettel várlak téged is egyéni konzultációmon!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük