Tudod mi az egyik legfőbb stresszforrásod empataként?

Empatikus, lelkileg érzékeny emberként az egyik legnagyobb stresszt az okozhatja számodra, hogy úgy gondolod, nem érezheted magad jól, és nem élhetsz jól addig, amíg körülötted nincsenek jól a többiek.

Tehát meg akarod oldani mindenki más problémáját. Azokét is, akik nagy valószínúséggel még nem is állnak készen rá, vagy mert számukra még nem fáj annyira, hogy változtatni akarjanak, vagy mert nem állnak még készen rá.

Viszont az átlagnál jóval fejlettebb empatikus adottságaidnak köszönhetően, te (át)érzed az ő talán még nem is tudatosított fájdalmat, nehéz érzéseit, szenvedését, stb. És erre válaszként meg is szeretnéd oldani, gyógyítani, enyhíteni azt.

Nagyon sokszor ez a te tudattalan vagy tudatos stresszed épp azért van, mert meg akarsz felelni , jobbá akarsz tenni, jobbítani akarod a világot, a környezeted, békét akarsz teremteni, stb.

Ez természetesen egy csodálatos hívás és életcél, azonban nagyon nem mindegy, hogy hogyan éled és milyen motivációból végzed.

Például azt tanultad meg már egész kicsi korodtól kezdve, hogy ezért akár a saját igényeidről, vágyaidról, szükségleteidről lemondj. Önmagadat elrejtve, a háttérbe vonulva legyél jelen, csendben és támogatóan.

Vagy például úgy érzed, hogy ki kell szolgálnod mindenkinek a kimondott vagy ki nem mondott kívánságát, óhaját-sóhaját, lelki szemetesláda szerepet felvéve csak azért, hogy a másik jól érezze magát. Ha ő jól érzi magát, akkor te is kiérdemelted, hogy jól érezhesd magad.

Az egyik legnagyobb gátlás egy érzékeny, magas empátiával rendelkező emberben az, hogy nem érzi méltónak és érdemesnek magát arra, hogy jól érezze magát, netán élvezze az életet akkor is, ha körülötte nincs mindenki jól.

Empatikus emberként számodra természetes az, hogy segíts és támogass ott, ahol tudsz. Ez eddig rendben is van. Amikor azonban ezt már önmagad rovására, túlzásba viszed, és szinte az egész környezeted problémáját meg akarod oldani, szinte az egész környezeted vagy akár a világ fájdalmát magadba szippantanád, hogy enyhíts aztán rajta, akkor ez már olyan önfeláldozás és mártíromság, amely sem neked, sem a másiknak nem lesz jó a végén. Hogy miért?

Az, hogy a saját életed nem éled és a saját lehetőségeid, vágyaid folyton csak halogatod, előbb-utóbb levertségbe, kimerültségbe, kedvetlenségbe, elégedetlenségbe, akár még depresszióba is juttathat. Sőt, előfordulhat fizikai megbetegedés is, ha nem veszed az élet által küldött enyhébb jeleket, és csak folytatsz ugyanúgy mindent tovább.

Ráadásul igazából a fő célodat sem tudod beteljesíteni, mert lehet rövid időre vagy látszólag segítettél a másikon, de ugye te is tapasztaltad már azt, amikor egy idő múlva mintha mi sem történt volna, ugyanúgy szenved, panaszkodik és ismét segítségdért, az energiáidért jelentkezik be a másik fél. Mert mi történt?

Tartós, valódi, mély átalakulás őbenne biztosan nem. Hiszen nem tudott végigmenni a saját útján, a saját sötétségével, árnyékaival szembenézni, a saját tanulnivalóit felfedezni és végigvinni. Mert mindketten a könnyebb utat választottátok. Igen, te is.

Neki az a könnyebb, ha engedi, hogy valaki hátha majd helyette megoldja, vagy átveszi tőle. Neked pedig érdekes módon, de – önmagára még nem tudatos – empataként az a könnyebb, ha egyszerűen átveszed tőle. Mit jelent az, hogy még meg nem gyógyult empata?

Azt, hogy téves hitrendszereid, kondicionált világlátásod vezet, miközben ösztönös hajtóerődet – a segítést és támogatást, szolgálatot – teljesíted. Ez sajnos így vesztes-vesztes helyzetet eredményez energetikailag. Mi lehet akkor inkább egy másik felfelé emelő, építő megoldás?

Volt már olyan tapasztalásod is, hogy azt érezted, valóban adni tudtál? Ott és akkor és azzal voltál jelen valaki számára, amivel abban tudtál segíteni neki, hogy a saját megoldását meglássa és meg is tudja tenni, bármilyen nehéz is. Erőt adtál neki azzal, hogy mellette álltál, bátorítottad és segítetted a felismerésekben a megfelelő irányt megtalálni. Azt érezted, hogy nyitottan és hálával fogadta mindezt, kérte és elismerte a támogatásod, amely így már egyikőtök részéről sem ráakaszkodás vagy erőltetés volt. A végén mindketten erőre kaptatok, még akkor is, ha ezután következett a megvalósítás vagy egyéb kihívások. Ez így már nyertes-nyertes helyzet, minden érintett javára. És hogy mi az, ahogyan ezt elérheted? Honnan tudod, hogy kinek, mikor, miben tudsz a segítségére lenni igazán?

A legnagyobb titok, hogy térj visza önmagadhoz. Önmagad életében legyél rendben, legyél a helyeden, legyél a középpontodban. Ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy neked nincsenek problémáid, vagy már minden abszolút rendben van, és csak akkor fordulj mások felé. Hanem azt jelenti, hogy önmagad középpontjából éled az életed és tanulod a saját életleckéidet, miközben kapcsolódsz másokkal.

Hogy ismered a képességeidet és a korlátaidat is.

Hogy tudod hol vannak a te határaid és tiszteletben is tartod, és tartatod őket.

Hogy tiszteletben tartod saját igényeidet is, önmagadat is szereted és becsülöd, és a saját jóllétedért is teszel.

Hogy belső bölcsességedre hallgatva fordulsz mások felé, és ebben a lélekvezetésben közvetíted mindazt a fényt és szeretetet, ami szeretne általad megnyilvánulni.

Így már sokkal kevésbé kérdés az, hogy kinek, mit és hogyan tudsz adni. És sokkal hatékonyabb és áldásosabb lesz a segítő szolgálatod is.

Nem utolsó sorban pedig a megfelelésből és önfeláldozásból fakadó stresszed is természetes módon átalakul, feloldódik, hogy egy sokal harmonikusabb, természetesebb és örömtelibb életet tudhass a magadénak.