Az átalakulások ideje van… Nálad is?
Biztosan te is érzékeled, hogy elég intenzív időszakot élünk energetikailag. És ez már egy jó ideje tart, és a jó hírem az, hogy innentől egyre konkrétabban meg is fogja határozni az életünket. Hiszen mindazok a változások, amik zajlanak az emberiség tudatszintjén, arról szólnak, hogy egyre inkább térünk át a szívközpontúságú életvezetésre, a lélekvezérlésre. Mindez pedig már egy teljesen más hozzáállást kíván meg tőlünk.
A megszokott materiális és lineáris gondolkodást fokozatosan felváltja egy sokkal intuitívabb létezés. Ez természetesen a mi együttműködésünket is megkívánja. Azaz, minél inkább tudsz ennek megnyílni, ehhez alkalmazkodni, ezzel együttműködni, annál könnyedebb lesz a változás számodra.
Egyszerű folyamat, mégsem könnyű haladni vele. Mivel azt kívánja tőlünk, hogy a berögzült és már nem annyira működő megszokásainkat és hitrendszereinket engedjük el, alakítsuk át. EZ pedig sokszor félelemmel, szenvedéssel, bizonytalansággal jár, amit mindenki szeretne leginkább elkerülni.
A jó hírem azonban az, hogy intuitív, érzékenyebb, lelki beállítottságú emberként valahol mélyen belül érzed azt is, hogy ez ami alakul, nagyon jó! Érzed, mert az alapbeállítottságod eddig sem a kőkemény materialitás felé húzott. AZ, hogy érzékenységedet elrejtetted, akár még önmagad elől is, leginkább a túlélésről szólt és a megfelelésből fakadt.
Ma már viszont egyre erőteljesebb az az irány, hogy az érzékenység, intuitivitás, szenzitivitás nem hogy nem gyengeség, hanem éppen ez egy új erő! Egy olyan adottság, amit ha tudsz élni, használni, nagyon meg tudod emelni az életminőségedet. Ráadásul úgy, hogy az emberiség tudatszintjének emelkedéséhez is nagyban hozzájárulsz.
Ez nem jelenti azt, hogy ne foglalkozz a fizikai világgal, hiszen itt élünk és egyébként is a fizikalitás megtagadása éppen elég szenvedést, fájdalmat és nagy kiábrándulásokat, csalódásokat okozott már sokaknak. Én is belefutottam ebbe életem egy szakaszában, tudom miről beszélek.
És azt is tudom, hogy milyen a két világ között lavírozni. Nehéz a fizikalitás, de még nem uralod eléggé az energiáidat ahhoz, hogy szintet tudj lépni és megbízz saját, belső bölcsességedben, abban az Énedben, aki nagyszerű vezetőd az életutadon, ha hagyod. Nevezik Felsőbb Énnek, Magasabbrendűnek, sőt, engem az a meghatározás fogott meg a leginkább, hogy ez az alapfrekvenciád. Ez az, ahol egységben vagy a téged körülvevő látható és láthatatlan világgal, a Mindenséggel, Istennel, Univerzummal.
De térjünk vissza most a hétköznapi szintre, mert az átalakulást csakis itt, önmagadon keresztül, a mindennapok szintjén tudod elkezdeni. Minden ott van benned, amire szükséged van. Az is, hogy mi az, ami már nem működik jól, mi az, ami csak hátráltat, és a nehézségeid, konfliktusaid, problémáid forrása az életedben. Viszont az is ott van benned, hogy hogyan lépj ezeken túl, hogyan emelkedj felül.
Az út befelé vezet, és az ott megélt szembenézések, elengedések és átértékelések, új döntések hatásai jelennek meg kívül is, körülötted. Nem könnyű út, mert önmagad kevésbé fényes részeivel IS foglalkozni, nem az. De tapasztalni fogod te is, hogy éppen ez vezet valódi átalakuláshoz és kiteljesedéshez.
Nézz körül, milyen most az életed? Ilyet szerettél volna mindig is? Mire vágysz? És miért nem azt éled? Ez mind belőled fakad. Ahol változtatni tudsz, az önmagad. És itt is kevésbé a változtatás a lényeg, mert erőltetve nem jutsz messzire és nem tart sokáig. A lényeg, hogy önmagadhoz, valódi önmagadhoz kapcsolódj és a többiben vezetve vagy. Szeretetteljes, erőteljes, ártatlan Lélek vagy, aki megtapasztalja önmagát itt és most.
Szeretnél ezen az úton elindulni? Szeretnél ehhez útitársakat? Tiszta szívből kívánom, hogy megtedd te is ezt a lépést, és megtaláld a számodra legmegfelelőbb módját!
ÉRTÉKES VAGY
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!