A köztes tér – amikor már változol, de az új még nem mutatja magát
Lehet, hogy már nagyon pontosan tudod, mit nem szeretnél tovább.
Látod azokat a helyzeteket, amelyekbe nem akarsz újra visszakerülni. Felismered a régi mintáidat, és talán már azt is észreveszed, amikor megint túlalkalmazkodsz, háttérbe szorítod magad, vagy automatikusan ugyanúgy reagálsz, ahogy eddig.
Fejben már rengeteg mindent értesz. Tudod, mit szeretnél elengedni, és talán azt is egyre tisztábban érzed, hogy valahogy másképp szeretnél élni.
Csakhogy attól, hogy mindezt már látod, az új még nem feltétlenül működik.
Még nem tudsz minden helyzetben másképp reagálni. Még visszacsúszol a régi mintákba. És lehet, hogy azt is érzed már, merre szeretnél menni, de az új életed még nem állt össze előtted úgy, hogy pontosan lásd, mi lesz belőle.
Közben azonban valami már változik benned. Nemcsak a gondolataid szintjén. Energetikailag is.
Ami korábban természetes volt, lehet, hogy most már fáraszt. Bizonyos helyzetekben, kapcsolatokban vagy működésmódokban egyre erősebben érzed, hogy valami már nem jó neked. Amihez korábban könnyebben alkalmazkodtál, azt most talán nehezebben viseled. Mintha egyszerűen már nem férnél bele ugyanazokba a régi formákba.
Csak közben az új még nem érkezett meg hozzád.
Ez az a furcsa köztes tér, ahol nagyon könnyű hamar visszaesned abba a gondolkodási mintába, hogy valami baj van veled.
Hogy ha már ennyi mindent felismertél, akkor miért nem változott meg minden? Miért vagy még mindig nagyjából ugyanazokba a helyzetekben? Miért nem látod sokszor a következő lépést, ami már az újba vezetne?
Pedig lehet, hogy éppen azért érzed ennyire bizonytalannak ezt az időszakot, mert a régi működésed energiájából már kifelé tartasz, az új pedig még csak formálódik benned.
És éppen ez az egyik legnehezebb része a változásnak.
Amikor még nincs mibe kapaszkodnod
Ebben a köztes állapotban könnyen beindulhat benned az a rész, amelyik azonnal tudni akarja, mi lesz.
Mikor történik végre valami? Hogyan fog megoldódni? Mit kellene még csinálnod? Hol rontod el?
És ha nem érkezik gyorsan válasz, már jöhetnek is az ismerős gondolatok:
„Már megint itt tartok.”
„Nekem ez sem sikerül.”
„Biztosan valamit rosszul csinálok.”
„Mi van, ha soha nem változik semmi?”
És szinte észrevétlenül elkezded megtölteni ezt az egyelőre üres teret…
… félelemmel
… önostorozással
… a legrosszabb forgatókönyvekkel.
Ezzel pedig nemcsak gondolatokat ismételgetsz. Energiát is adsz nekik.
Mert amire újra és újra ráirányítod a figyelmedet, az hatással van arra is, milyen belső állapotban vagy. Ha folyamatosan ugyanazokat a félelemből születő történeteket futtatod magadban, egy idő után érezheted, hogy összehúzódsz, elfáradsz, beszűkülsz. Mintha egyre kevesebb lenne benned a tér.
Ez az a pont, ahol javaslom, állj meg egy pillanatra!
Az a jövő, amitől félsz, ugyanúgy nem történt még meg, mint az a jövő, amelyben valami jó történhet.
Mégis, milyen könnyű az egyiket realitásnak nevezni, a másikat pedig álmodozásnak. Ugye?
Hogy miért?
Azért, mert nagyon valószínű, hogy a félelemből felépített történet számodra is az ismerősebb forgatókönyv. Mi lenne, ha egy új nézőpontot engednél meg magadnak? Például:
Mi van, ha most még nem kell tudnod a „hogyan-t”?
Lehet, hogy most még tényleg nem tudod, hogyan fog megszületni az új. Ilyenkor még nem is az a feladatod, hogy ezt mindenáron kitaláld.
Nem kell most látnod az egész utat. Nem kell tudnod, milyen lehetőség érkezik majd, kivel találkozol, milyen döntést hozol néhány hónap múlva, vagy pontosan milyen lépések vezetnek oda, ahová tartasz.
Van azonban valami, amire már most is van hatásod.
Arra, hogy minek adsz több teret és energiát magadban.
Annak, hogy már megint valami nincs rendben? Vagy annak, hogy talán most éppen valami formálódik, amit még nem látsz?
Annak, hogy sürgesd magad? Vagy annak, hogy kíváncsi maradj?
Annak, hogy mindenáron választ akarj? Vagy annak, hogy egy időre megengedd a „még nem tudom” állapotát is?
Ez nem azt jelenti, hogy el kell nyomnod a félelmedet, és gyorsan valami szépre kell gondolnod helyette.
A bizonytalanság lehet nehéz. Lehetsz türelmetlen, elfáradhatsz benne, megijedhetsz, és lehetnek napok, amikor egyáltalán nem érzed magad bizalommal telinek.
De nem mindegy, mit táplálsz mindeközben újra és újra magadban.
Mert minden egyes alkalommal, amikor nem a megszokott félelmi történetet erősíted tovább, hanem hagysz egy kis helyet a kíváncsiságnak, a bizalomnak vagy egyszerűen csak annak, hogy „nem tudom még, de nyitott vagyok rá”, már egy másik belső állapotot kezdesz megtapasztalni.
Talán ez az egyik híd a régi és az új között.
Engedd meg magadnak, hogy legyen egy képed arról, ami felé tartasz
Lehet, hogy még nem tudod pontosan, milyen lesz az új.
De talán már sejtesz valamit abból, hogyan szeretnél élni benne.
És ha még ezt sem látod tisztán, akkor most ne próbáld kitalálni.
Inkább játssz el vele.
Mi lenne, ha egy kis időre nem azt néznéd, mi lehetséges jelenleg, hanem azt kérdeznéd magadtól:
Ha nem kellene most tudnom, hogyan valósul meg, hogyan szeretnék élni?
Milyen lenne egy átlagos napod?
Milyen lenne a munkád?
Milyen emberek vennének körül?
Milyen lenne az otthonod, a kapcsolataid, az időd?
És talán még ennél is fontosabb:
Milyen lennél te ebben az életben?
Hogyan ébrednél reggel?
Hogyan döntenél?
Hogyan bánnál magaddal?
Mire mondanál igent?
Mire tudnál végre nyugodtan nemet mondani?
És milyen lenne mindezt érezni?
Milyen lenne ennek az életnek az energiája?
Tágasabb? Könnyebb? Szabadabb? Nyugodtabb? Élőbb?
Nem kell ellenőrizned, hogy mindez reális-e.
Ne kezdj rögtön tervet készíteni hozzá.
És főleg ne kezdd el azonnal keresni a hogyan-t.
Most csak engedd meg magadnak, hogy megérezd, mi az, aminek szívesen adnál több helyet az életedben.
Milyen energiából vagy jelen, amíg még nem tudod?
Mert aminek újra és újra figyelmet adsz, annak energiát is adsz.
Ha napokon keresztül ugyanazokat a félelemből születő forgatókönyveket futtatod magadban, az nemcsak gondolati szinten hat rád. Érezheted a testedben, a hangulatodban, az energiaszintedben is. Beszűkülsz, elfáradsz, egyre nehezebbé válik mozdulni, és sokszor éppen azokat a lehetőségeket sem veszed észre, amelyek egy nyitottabb állapotban elérnének hozzád.
És ez fordítva is igaz.
Amikor megengeded magadnak, hogy kíváncsi legyél arra, mi minden lehet még előtted, valami elkezd tágulni benned.
Nem azért, mert ezzel varázsütésre megteremted a kívánt jövőt.
Hanem azért, mert megváltozik az az energetikai állapot, amelyből a jelen pillanatban működsz.
Más energiából másképp érzékelsz. Másképp reagálsz. Másképp döntesz. Más dolgokra mondasz igent vagy nemet, és olyan lehetőségeket is észrevehetsz, amelyeket egy beszűkült, félelemmel teli állapotból talán észre sem vennél.
Ezért ebben a köztes térben talán nem az a legfontosabb kérdés, hogy:
„Hogyan fog ez megoldódni?”
Hanem inkább az:
„Milyen energiában szeretnék jelen lenni addig, amíg még nem tudom?”
Ezen a héten: álmodozz egy kicsit
Keress ezen a héten tíz nyugodt percet, amikor nem kell megoldanod semmit. Tényleg semmit. Hunyd be a szemed, vegyél néhány jó mély lélegzetet, és egy kis időre tedd félre mindazt, amit most akadálynak, problémának vagy korlátnak látsz.
Aztán egyszerűen engedd meg magadnak, hogy képzelődj, álmodozz.
Hogyan szeretnél élni?
Milyen ember szeretnél lenni?
Hogyan szeretnéd érezni magad a saját életedben?
Menj egy lépéssel ennél is tovább, és figyeld meg azt is, milyen érzés lenne mindez.
Milyen lenne annak az énednek az energiája, aki már így él?
És a következő lépés:
Meg tudsz-e ebből az érzésből valamit – akár csak egy egészen kicsit – már most beengedni, élni magadban?
Nem kell nagy dolognak történnie. Lehet, hogy csak egy kép jelenik meg. Egy érzés. Egy mondat. Egy hangulat. Valami egészen apró dolog, amiről egyszer csak azt érzed: igen, ebből szeretnék többet.
És ha közben megszólal benned a logikus éned helytelenítő hangja:
„Ennek semmi értelme.”
„Ez úgysem lehetséges.”
„Inkább foglalkozz valami hasznossal.”
…akkor kérdezz vissza neki:
Miért lenne hasznosabb ugyanezt a tíz percet azzal töltenem, hogy olyan dolgok miatt aggódom, amelyek szintén nem történtek még meg?
Mert van ebben egy érdekes csavar.
Ha elképzeled, hogy nem sikerül, hogy nem változik semmi, hogy rosszul döntesz, vagy hogy megint csalódni fogsz, akkor ugyanúgy egy még nem létező jövőt képzelsz el.
Csak ezt hajlamos vagy realizmusnak nevezni.
Pedig:
A félelemből elképzelt jövő nem feltétlenül reálisabb, mint az, amelyben valami jó történik.
Csak ismerősebb.
Talán most nem kell tudnod, mi következik. Nem kell sürgetned azt sem, ami még csak formálódik. De ebben a köztes térben sem vagy teljesen tehetetlen.
Nem kell még látnod az újat ahhoz, hogy elkezdj más energiából jelen lenni abban, ami most van.
És valamiben már most is dönthetsz:
Te minek adsz most több teret magadban?
🤍 Bea – Szívből Élni
Érzékenységed erő. Tanulj meg élni vele.
Ezzel a szemlélettel dolgozom egyéni kísérésben is — finoman, emberközelien, valódi belső kapcsolódásból.
Ha szeretnél kapcsolódni, megtalálsz Instagramon, Facebookon vagy üzenetben is. ♡
A valódi változás nem attól kezdődik, hogy több választ találsz. Hanem attól, hogy megtanulsz másképp jelen lenni önmagaddal.
Ha úgy érzed, ebben jól jönne egy személyes kísérés, szeretettel várlak a „Vissza önmagadhoz” tisztánlátás konzultáción.




Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!