Amikor minden túl sok – tudd, hogy mindig ott van benned egy csendes pont

Vannak időszakok, amikor úgy érzed, mintha minden egyszerre történne. Kívül is. És benned is. Mintha a megszokott kapaszkodók hirtelen bizonytalanná válnának. Mintha túl sok lenne az információ, az inger, az érzés.

És ha érzékenyebb, empatikusabb vagy, ezt nem csak „észreveszed”.

Hanem mélyen átéled.

A saját érzéseidet. Mások hangulatát. A körülötted lévő feszültséget.

És egy ponton azt érezheted: ez már túl sok.

Amikor nem csak gondolat, hanem teljes megélés

Ilyenkor nem csak az történik, hogy „sok a probléma”.

Hanem az, hogy az egész rendszered reagál rá. Feszül a tested. Felfokozódnak az érzéseid. Zaklatottabbá válik a figyelmed. És közben próbálod megérteni, hogy mi történik.

Biztos te is ismered azt az érzést, amikor már nem is tudod pontosan, hogy mi az, ami a tiéd, és mi az, amit másoktól vettél át.

Egy belső útelágazás

Ezek a helyzetek – bármennyire megterhelőek – valójában egy nagyon fontos pontot jeleznek.

Olyan, mint egy belső útelágazás. Az irányok pedig azt vázolják, hogy milyen világban hiszel. Vagyis ilyenkor igazából arról döntesz, hogy milyen világban szeretnél élni.

Lehet, hogy kívül csak egy nehezebb napnak tűnik. Lehet, hogy elsőre nem is tulajdonítasz nagy lehetőséget neki. Vagy lehet, hogy egy komolyabb élethelyzetben éred el ezt a pontot.

A lényeg ugyanaz: választanod kell

Az egyik út: elveszni benne

Az egyik lehetőség az, hogy hagyod, hogy ez az egész magával vigyen.

A túlterheltség.
A félelem.
A bizonytalanság.

És ha mélyen empatikus, érzékeny ember vagy, akkor ez nálad még könnyebben megy. Mert automatikusan ráhangolódsz arra, ami körülötted van. Ráadásul, nagyon valószínű, hogy magadat okolod a nehéz érzéseidért, így még a bűntudat és az önostorozás is rátesz egy lapáttal az amúgy sem túl emelkedett közérzetedre .

Azonosulva mindezzel, nagyon könnyű egy idő után benne ragadni egy ilyen lefelé húzó, az energiáidat felemésztő folyamatba.

A másik út: visszatérés

De van egy másik lehetőség is.

Az, hogy megállsz. Nem próbálsz azonnal megoldani mindent. Hanem egy pillanatra kilépsz ebből a folyamatos „kifelé figyelés – belül önostorozás” állapotból. És visszafordulsz önmagad felé.

A belső középpont tapasztalata

Itt van lehetőséged, hogy megnézd, hogy ha önmagadhoz visszakapcsolódsz, akkor benned mélyen mi van.

Én azt tapasztaltam, hogy a felszíni hullámok alatt van bennünk egy másik réteg. Azt tapasztaltam, hogy ilyenkor legbelül csend van. Egyfajta jelenléttel és támogató szándékkal teli csend van. És várakozás van. Csend és várakozás arra, hogy ha én úgy döntök, akkor készen áll minden arra, hogy „jobb” legyen.

Nevezhetjük ezt a belső középpontodnak.

Ebben a térben nincs túlterheltség. Nincs szétesettség. És itt egyáltalán nem az a lényeg, hogy éppen mi történik körülötted.

Jelenlét van. És egyfajta csendes stabilitás.

Mintha ott lenne benned egy rész, ami nem veszi át azonnal a külvilág állapotát. Hanem megtart.

Innen már más minőségből létezel

Nem tűnik el minden nehézség. De már nem visz el ugyanúgy.

Lehet, hogy közben még mindig ott van benned az ismeretlentől való félelem érzése.
Lehet, hogy a tested még reagál, a gyomrod még összeszorul.

De már nem ez határozza meg az irányt. Hanem az a belső kapcsolódás, amit újra és újra megteremtesz.

Így már nem reagálsz túl mindent, nem veszel át mindent. Hanem egyre inkább meg tudod különböztetni, hogy mi az, ami a tied, és mi az, ami nem.

És ez óriási különbség.

Egy másik út kezdete

Innen már egy másik úton indulsz el.

Lehet, hogy kívülről nem látványos. De belül nagyon is az.

A hajtóerőd megváltozik.

Nem a túlterheltség. Nem a megfelelés.

Hanem egy csendesebb, stabilabb jelenlét.

És egy bizalom abban, hogy nem kell mindent azonnal megoldanod.

Megállás. Visszakapcsolódás. Választás.

Én ilyenkor újra és újra végigmegyek ezen a folyamaton.

Megállok.
Visszakapcsolódok.
És választok.

Nem mindig tökéletesen. Nem mindig könnyen. De egyre tudatosabban.

És minden egyes alkalommal egy kicsit kevésbé vesznek el a dolgok bennem.

Nem véletlenül történik

Azt látom, hogy most egyre több ilyen helyzet jelenik meg.

Egyéni szinten. És kollektíven is.

Mintha újra és újra választás elé kerülnénk. És minden alkalommal ott a kérdés: elveszek benne vagy visszatérek önmagamhoz?

Az érzékenységed szerepe ebben

Ha érzékeny vagy, ezek a helyzetek intenzívebbek lehetnek.

De nem azért, hogy nehezebb legyen. Hanem mert gyorsabban és mélyebben veszed a jeleket, hogy éppen valami nincs a helyén. Benned vagy körülötted.

Az érzékenységed nem gyengeség. Sokkal inkább egy nagyon kifinomult jelzőrendszer.

De ha nem vagy a középpontodban, akkor nem vagy stabil és könnyen kibillent, könnyen túlterhel.

Ha viszont megtanulsz benne önmagadban maradni…akkor az egyik legnagyobb erőforrásoddá válik.

Visszatérés önmagadhoz

És talán ez az egésznek a lényege.

Nem az, hogy kizárd a világot. Vagy, hogy inkább ne érezz ilyen intenzíven.

Hanem az, hogy közben önmagadban maradj.

Hogy legyen egy középpontod, egy stabil belső vezetésed, amihez bármikor vissza tudsz térni, oda tudsz fordulni.

És innen élni.

Innen kapcsolódni.

Innen választani.

Megtanulni önmagadban maradni – ez a kulcs. 🤍